Malaysia-Sipadan
A Petronas ikertorony árnyékában, avagy mire jó egy tengeri fúrótorony

Valaha, az európai gyarmatosítók korában, szinte az egész világon hallottak a maláj kalózokról. Több nagysikerû film témájaként is feldolgozták az errõl az idõszakról megmaradt legendákat. Aztán a kilencvenes években Malajzia a Petronas ikertorony elképesztõ méretével került ismét a köztudatba, és napjainkban is szinte szimbólumként szerepel a kuala lumpuri toronyépület, ha Malajziáról van szó. Azonban azt csak kevesen tudják és elsõsorban a búvárok körében, hogy Malajziában található a világ egyik leggazdagabb élõvilággal rendelkezõ szigetzátonya, a Sipadan. Ez volt az oka, hogy idei egzotikus túránkat ide, Malajziába terveztük, három különbözõ helyszínre. Elsõként a világvárost, Kuala Lumpurt és közvetlen környezetét ismertük meg, majd ezt követõen Sipadan, Mabul és Kapalai zátonyainál merültünk egy szokványosnak éppen nem mondható bázisról, és utolsó helyszínként a Dél-kínai-tengerben található Tioman sziget vízi élõvilágát derítettük fel. Most, ebben az élménybeszámolóban a túra 16 napja alatt szerzett tapasztalatainkat, élményeinket szeretném megosztani az olvasókkal.

Malajzia két különbözõ földterületen fekszik Délkelet-Ázsiában. Az egyik része a Maláj-félsziget, az Ázsiai kontinens déli részén, Thaiföldtõl délre, a Dél-kínai-tengerben helyezkedik el. A másik része Borneó szigetének teljes északi részét teszi ki, a Sulu és Celebes tengerekkel körülölelve. A Maláj-félsziget nagy részét dzsungel fedi, északon magas hegységek és ritkán lakott területek a jellemzõek. Az ország borneói részén többnyire csak kis bennszülött falvak találhatók, és szinte mindent sûrû, trópusi õserdõ borít, melyet kiterjedt folyami hálózatok szabdalnak fel. Összesen 4700 km hosszú, többnyire homokos partvidék és számtalan kisebb-nagyobb sziget tartozik az országhoz.

Átszállás nélkül, Bécsbõl érkeztünk meg Kuala Lumpurba, ebbe az igazán lenyûgözõ, hatalmas metropoliszba. Száraz évszak lévén a hõmérséklet közel 40ºC, a páratartalom így is 80% volt. A városban mindenfelé tükrözõdõ toronyházak, felhõkarcolók, függõvasutak, többszintes autópályák láthatók, de ha leereszkedünk a "földszintre" és közelebbrõl szemügyre vesszük, akkor egy varázslatos, mosolygós, több kultúra és civilizáció keveredésébõl született, egyedi ázsiai fílinget tapasztalhatunk meg. Összesen három napot terveztünk Kuala Lumpur látnivalóinak megtekintésére. Természetesen ebbe minden nem férhetett bele, úgyhogy szelektáltunk. Elsõ napra a város híres épületeinek megtekintése volt betervezve, melyek egy részét még a gyarmati idõkben, a többit már az új kor szellemében, a függetlenség 1957-es kikiáltása óta építették. A Függetlenség terénél kezdtünk, ahol az 1909-ben épült Jamek mecsetet néztük meg alaposabban. Az épület pálmafáival, minaretjeivel és a hagymatetõs csúcsaival az Ezeregyéjszaka hangulatát idézi. A következõ látnivaló a Sultan Ahmed Samad épület, mely a viktoriánus és az arab stílus csodálatos keverékében épült, és egykor ez volt a városháza. A Királyi Palotát sajnos csak kívülrõl tekinthettük meg, mivel jelenleg minisztériumként üzemel, de így is különleges élményt nyújtott. Az esti program szervezetlenül a belváros különbözõ éttermeinek meglátogatását takarta, ahol határozottan törekedtünk a helyi ételek megkóstolására. Osztatlan sikert ugyan nem aratott mindegyik étel, de legalább érdekes volt.Másnapra két program volt betervezve. Délelõtt látogatást tettünk a Batu barlangoknál, az egykori mészkõbányánál. A barlangtemplom híres hindu zarándokhely, melyhez 272 lépcsõbõl álló út vezet fel. Sajnos éppen egy ilyen ünnepi zarándoklat után voltunk egy nappal, és így a negatív oldalát is megismerhettük a helynek, elképesztõ mennyiségû hulladékot takarítottak éppen fel a sok ezer zarándok után. Fent a barlangban azonban több útitársunk is kapott áldást egy szent embertõl, mely többek között a homlok megjelölésével is járt. A lépcsõkön fel- és lejutva szépszámú majomhadsereg próbált szó szerint mindent ellopni tõlünk, amit csak lehet. Ebéd után az egész délutánt egy közeli nemzeti parkban töltöttük. Hosszú sétát tettünk a sûrû dzsungelben, termeszvárak, óriáspókok és egyéb általunk veszélyesnek gondolt fenevadak között, szûk ösvényeken és labilis, kötél-függõhidakon átjutva, egészen egy gyönyörû vízesésig, ahol a 30ºC fokos vízben mindenki kedvére megfürödhetett. Az egész dzsungeltúra szédületes élmény volt. Utolsó napunkra két program volt betervezve. A délelõtti a Petronas ikertornyok meglátogatása volt. A szervezett program elõbb egy vetítéssel és részletes szóbeli tájékoztatással kezdõdött a torony földszinti termeiben, majd csoportokra osztódva felvittek bennünket a 41. emeleten található, úgynevezett "Égi Hídra". Egyébként az 1998-ban elkészült, 452 méter magas ikertoronyban nyolcvannyolc emelet van, és 2004-ig a világ legmagasabb épülete volt. Mondanom sem kell, hogy egészen különleges érzés volt fentrõl a hídról megnézni, lefényképezni a várost. Délután egy elefántrezervátumba utaztunk el. Közel tíz kilométer mélyen a dzsungelben, egy kisebb folyó partján hozták létre a fizikailag és lelkileg sérült elefántok részére ezt a telepet. Szerencsére rajtunk kívül alig volt turista, így fürdethettük, etethettük, meglovagolhattuk az elefántokat, majd az érdekesen sárga színû folyóban együtt fürödhettünk velük. A legnagyobb élmény a bébielefántok fürdetése volt.
Esténként továbbra is a helyi éttermek kipróbálása volt a fõ program, hiszen három nap nem volt elég ahhoz, hogy minden maláj ételt és italt kipróbáljunk. Egyre több tapasztalattal és gyakorlattal, már kevesebbszer nyúltunk mellé.

A következõ napunk szinte teljes egészében utazással telt el. Elõször Kotakinabaluba repültünk, majd átszállással a Borneó sziget észak-keleti részén fekvõ Tawauba. A repülési idõ mindkét esetben alig egy óra volt, így a legnagyobb kora délutáni melegben kellett átbuszozni a kikötõbe, ahonnan a két gyorshajó indult velünk a végleges úti célunkhoz. A két, egyenként körülbelül nyolc méteres, félig fedett kishajó a négy darab száz lóerõs külsõ motor segítségével olyan elképesztõ sebességgel repített bennünket, hogy a harminc perces úton végig kapaszkodnunk kellett. A két maláj hajóvezetõ, hogy ne legyen unalmas a már sokszor megtett útjuk, intenzív versenyzésben kezdett. Ez azt eredményezte, hogy a képzõdõ vízpermet által szinte bõrig áztunk, többünknek szemében pedig erõs ijedtség látszott, mikor a hajó hatalmasakat ugrott a másik farvizén. Õk nem voltak biztosak abban, hogy ezt megússzák. Természetesen mindenki túlélte, és ahogy a hajók lassítottak, kibontakozott elõttünk a Seaventures tengeri olajfúrótorony sziluettje, mely öt napig az otthonunk lesz. Ahogy közeledtünk a toronyhoz, az eddig sem túl beszédes búvárok teljesen elnémultak, és látható megdöbbenés ütközött ki az arcokon, annak ellenére, hogy mindenki tudta, hova jövünk.Egy találékony üzletember felismerte a lehetõséget abban, hogy San Francisco környékérõl ide áttelepítse a már kiöregedett

fúrótornyot, és szállodát, éttermet, búvárközpontot létesítsen benne. Ennek alapja, hogy a hatóság két évvel ezelõtt természetvédelmi okokból megtiltott minden merülésen kívüli tevékenységet Sipadan szigeten. Lebontották az épületeket, megszüntettek mindent, és jelenleg a szabályok értelmében minden nap, minden hajónak és búvárnak napnyugta elõtt el kell hagynia a sziget környékét, és ezt az intenzív katonai jelenléttel biztosítják is.Persze a torony még tartogatott pár meglepetést a számunkra. Az elsõ kérdésünk az volt, hogy jutunk fel a csomagokkal a három-négy emelet magasba, mivel a torony hat vastag oszlopon áll a közel 15 méteres vízben, Mabul szigettõl körülbelül egy kilométerre. Hamarosan egy külsõ, nyitott teherlift ereszkedett le a hajók szintjére és emelt fel bennünket a "fedélzetre". A welcome drink és a bemutatkozás után páronként kísérletet tettünk arra, hogy megtaláljuk a kabinunkat a három emelet keskeny és talányos útvesztõiben, amelyet valaha, számunkra késõbb is érthetetlen elképzelések alapján építettek a tornyon dolgozó munkások számára. A közösségi helységek hatalmas és a kabinok zsebkendõnyi méretét nézve egyértelmû volt, hogy valaha - és persze napjainkban is - a kabinba csak aludni jöttek-jönnek az emberek. Egyébként az áramellátást egész nap aggregátorok biztosították, a mini fürdõszobáinkban is mindig volt melegvíz, a klíma is mûködött kifogástalanul és a második naptól már mindannyian jól szórakoztunk az inkább munkásszállásnak minõsülõ elhelyezésünkön. Miután a felszereléseinket boxokba pakoltuk, egy hosszú és kimerítõ briefingen vettünk részt, amelyen ismertették az elhelyezéssel, étkezésekkel, felszerelésekkel, merülési helyszínekkel kapcsolatos tudnivalókat. Néhányan itt tudhatták meg azt is, hogy a régió három szigetbõl tevõdik össze: Mabul, Kapalai és Sipadan. A három szigetnél eltérõek a mélységek, mint ahogy az élõvilág szerkezete is, és emiatt várhatóan a víz alatti látnivaló is különbözõ lesz. A tájékoztató után nekikészülõdtünk az elsõ merülésünknek, az ún. check dive-nak, melyet a torony közvetlen környezetében, hajó nélkül követtünk el. Összeszerelés után csoportokban, felfújt mellényben leereszkedtünk a teherlifttel a vízszint alá, vagyis belemerítettek bennünket a vízbe. Érdekes élmény volt, bár itt még a látvány nem hozta teljesen a helyszíntõl elvártakat. A torony telepítése során számos, feleslegessé vált nagyméretû vasszerelvényt hagytak a víz alatt, melyeket mostanra már vékony korallréteg borított be, és ezzel kicsit roncsos fílinget kölcsönzött a merülésünknek. Számos tûzhallal találkoztunk, majd több krokodilhalat és kõhalat is közelrõl szemlélhettük meg a közel 30ºC-os vízben. A negyvenedik percben a hamarosan lenyugvó nap fényereje jelentõsen meggyengült, így a merülést már erõs szürkületben fejeztük be. Mivel már mindannyian ki voltunk éhezve a merülésre, így ez nagyon jó volt bemelegítõ merülésnek, illetve néhányunk gyakorlatának felfrissítésére is kimondottan megfelelt.

Másnap nagyon kora reggel, a svédasztalos reggeli elfogyasztása után az összeszerelt felszereléseket a bázis dolgozói lehordták a hajókba, míg mi a részletes briefinget hallgattuk a nap két merülésérõl Sipadan körül. A hajókkal körülbelül húsz perc alatt tettük meg a közel 13 kilométeres távot a szigetig. Mindkét merülés drift dive-ra volt tervezve, tekintettel a szinte állandónak mondható közepes erõsségû áramlásra. A sziget kicsinek számít, és csak alig két-három métert emelkedik ki a tengerbõl, a homokos felszínt buja dzsungel borítja a parti néhány méteres homokos sávot kivéve. A víz minden oldalon rendkívül gyorsan mélyül, egészen a több száz méteres mélységig. A különbözõ oldalakra kissé eltérõ élõvilág a jellemzõ, ahogy ezt miis tapasztaltuk.Az elsõ merülésünk a Barracuda Pointnál, a keleti oldalon volt. Közepesen erõs áramlásban, kisebb csoportokban egy meredek korallfal mellett merültünk, melyet kisebb-nagyobb párkányok szakítottak meg. Számos új, számunkra eddig ismeretlen növényfajt láthattunk ezerféle színben pompázni, azonban ismert élõlények is voltak szép számmal. Skorpióhal, napóleonhal, papagájhal és egyéb, a korallok között már megszokott vitorlás- és pillangóhalak. A merülés tizedik percétõl azonban jelentõsen megváltozott

a látnivaló, mégpedig számos, másfél-két méter hosszú, fehér uszonyvégû cápa megjelenésével. Ettõl fogva már szerencsére fõként a cápák látványa jellemezte a merülés további részét úgy, hogy némelyik csak egészen közel fordult el tõlünk. Hogy a merülés még színesebb legyen, testközelbõl szemlélhettünk meg egy közel 90 centis páncéllal rendelkezõ teknõst is, ahogy a növényzetben igyekezett számottevõ kért okozni, annak megevésével. Szinte a merülés lezárásaként egy sok száz egyedbõl álló barrakudaraj úszott el mellettünk mindenki nagy örömére.
A merülések között a pár órás felszíni idõ alatt volt bõven mit megbeszélni a látottakból. Eközben a bázis személyzete a hûtõtáskákban hozott szendvicseket és üdítõket a dzsungel szélén álló asztalokra rendezte számunkra, miközben egy intenzíven érdeklõdõ varánuszgyík csatlakozott a társaságunkhoz.

Délután az úgynevezett Hanging Garden nevû hely került sorra, amely nem véletlenül kapta ezt a nevet. A közel függõleges korallfalon egymás alatt teraszok helyezkednek el, és mindent beborít a színes korallok ezer fajtája. A teraszokon szinte pár

méterre egymástól kisebb-nagyobb teknõsök pihentek. Ennyi teknõst egy merülés alatt még soha nem láttunk. A nagyobb példányok jól tûrték a búvárok közeli jelenlétét, és hagyták magukat "intenzíven" szemügyre venni. Szinte minden más látnivalóról megfeledkeztünk ezen kívül, olyan hatással volt ránk. Aznapi utolsó merülésünket Mabul sziget Frog Lair nevû helyén követtük el, a Seaventures toronytól pár kilométer távolságra, egészen sekély mélységben. Ez a hely a békahalakról kapta a nevét és nem ok nélkül. A kissé lejtõs, homokos fenéken vesszõbõl fonott, másfél méter magas tömbök voltak, melyeket már többé-kevésbé benõtt a korall és ezek belsejében és tetején jellemzõen volt valamilyen élõlény. Krokodilhallal és közepes méretû fûrészes sügérrel többször is találkoztunk, majd végre találtunk egy zöldes-barnás színû békahalat is. Jól elbánt vele a természet, hogy ilyen csúnya szegény. A merülés további részében még két hasonló, de más színû békahalat láttunk, illetve fényképeztünk.

Másnap hajnalban megint Sipadannál kezdtük, mégpedig a South Point került sorra, mely a leghíresebb merülõhely a térségben. Érdekes ellentmondással lehet itt találkozni a víz alatt. A korallok szinte teljesen halottak és összetörtek ezen az oldalon. Színek emiatt alig vannak, többnyire minden szürkés színû. Minden más látvány viszont elképesztõ. A kezdetben lankás partoldalban a halott korallok között mindenfelé egy-két méteres cápák hasaltak a fenéken az erõs áramlásban, vagy éppen egyik helyrõl a másik helyre úszva mozognak. Többségük szürke szirtcápa volt, de láthattunk közöttük fekete- és fehér uszonyvégû cápát is. Egy búvár látószögében a sajnos nem túl jó, körülbelül 10-15 méteres látótávolságnál is egyszerre legalább nyolc-tíz cápa volt látható. Azt sem tudtuk, hova kapjuk a fejünket. Két-három méternél közelebb azonban nem engedtek magukhoz. Ilyenkor tettek egy kört és máshol landoltak. Eddig egyikünk sem látott összesen annyi cápát, mint itt egy merülés alatt. Volt még egy rendkívülinek mondható élmény is a déli rész merüléseinél. Egy másik fajta nagy testû élõlénybõl, az óriásteknõsbõl is tízméterenként lapult egy a korallok tövében. Ezek nem féltek a búvároktól, egészen közel engedtek magukhoz, miközben unalmasan néztek ránk. A kisebbek hetven-nyolcvancentis, a nagyobbak másfél méteres páncéllal rendelkeztek. Ezek a teknõsök évrõl évre Sipadan homoksávját használják a tojásaik lerakásához. Most, hogy már nem lakható a sziget, egyre nagyobb eséllyel a túléléshez. Mikor már kissé megnyugodtunk a látvány sokkoló hatásaitól, csak akkor voltunk képesek felfogni az egyéb, kisebb méretû élõlények jelenlétét is.

Délutáni egy furcsa helyen merültünk, melynek neve Drop-Off Turtle Tomb volt. Hosszú víz alatti sziklafal volt, tele lágykorallokkal. Néhány teknõs itt is randalírozott, és természetesen most is számos hasonló méretû szirt- és dajkacápával is találkoztunk. Nagyjából húsz méter mélyen volt egy hatalmas barlang, ahová a teknõsök érthetetlen okból sokszor beúsznak, és sajnos nem találnak ki. Hogy a búvárok ne járjanak így, mindenféle halálfejes tiltótáblák vannak a barlang bejáratához kihelyezve. Mi is csak a külsõ, nagyon nyitott részt szemléltük meg, be nem engedtek úszni senkit. A késõ délutáni merülés megint Mabul mellet volt a Stringray City nevû helyen, ahol hasonló élményekben volt részünk, mint elõtte nap és elvárásainkhoz mérten, illetve a hely
nevéhez illõen láttunk tüskés ráját is. Az utolsó merülési napunkon reggel közkívánatra megint a Barracuda Pointnál merültünk és

nem bántuk meg. Az élmény hasonló volt, teknõsök, cápák és minden más szépség zavarta meg nyugalmunkat a víz alatt. A két merülés között egy rövid dzsungeltúrával szórakoztattuk magunkat, melynek katonai beavatkozás vetett véget, vagyis visszaküldtek bennünket a partra. Délután még Sipadan mellett a Staghorn Crestnél merültünk, ahol a látnivaló jellemzõen nem tért el az eddig látottaktól, így csak ismételni tudnám magamat, ha felsorolnám a látottakat. Utolsó merülésünket Kapalai sziget legszebb helyénél a Macky Pointnál követtük el. Ez is homokos, sekély hely volt, kis korallblokkokkal tarkítva. Nagyra hízott bõröndhalakból itt többet láttunk, mint eddig, és két, közel hetven centis tintahallal sokáig azonos útvonalon haladtunk. Megint láttunk tüskés ráját és jó néhány fûrészes sügért is. Ez a merülés jó levezetése volt a túra második részének, ahol egy különösen gazdag élõvilággal rendelkezõ szigetcsoportot ismerhettünk meg.

A csoport számos tagja fotózott vagy videózott, ezért a toronyban este többnyire a fényképek válogatása, nézegetése és természetesen ez által az élmények újraélése volt a fõ program. Érdekesség még, hogy a vacsorát, mely sok esetben a személyzet és a vendégek közös érdeklõdésének köszönhetõen gyakran éjfélig tartott, mindig a helikopter leszállóhelyén szervírozták. A búvárvezetõk és a személyzet a négy nap alatt mindig rendkívül figyelmes és segítõkész volt. A merülések között minden esetben a guide-ok szerelték át a töltött palackokat számunkra, nekünk csak le kellett ellenõrizni azt a merülés elõtt. A felszerelések fel- és lejuttatását is mindig õk oldották meg, vagyis extrán ki voltunk szolgálva. Utolsó esténken hatalmas táncos bulit szerveztek számunkra, ahol a személyzet férfitagjai nemzetközi dalokat énekeltek számunkra. Az érkezéskor a döbbenet, az elutazáskor pedig a csalódottság volt jellemzõ a búvárokra, hogy már mennünk kell. Szinte minden itt eltöltött perc különleges és élvezetes volt számunkra. Ezt a megállapítást hallottam többek szájából, miközben a semmibe veszett a Seaventures torony sziluettje a Tawau reptér felé száguldva.

Malmos Attila
Folytatás: Merülések a Dél-kínai-tenger legszebb szigete, Tioman körül.