Főoldal / Beszámolók / Jég alá merülés Gyékényesen

Jég alá merülés Gyékényesen
Jég alá merülés Gyékényesen

Jég alá merülés

Kezdjük ott a történetet, hogy aki még nem ismerné Gyékényest, egy kis, néhány utcából álló településrõl van szó, alig fél órányi autóútra Nagykanizsától. Somogy déli határvidékén, a Duna-Dráva Nemzeti Park mellett fekszik, közel a Horvát határhoz, de kellõen távol a forgalmas fõutaktól és a nagyvárosoktól. Igazán csendes, valódi falusias környezet öleli körbe a bányatavat, amit csak Kotrónak hívnak a helyiek. Aki még nem járt itt, valószínûleg nem is érti, hogy miért látogatunk el évente többször, rengeteg kilométert hátrahagyva Budapestrõl - vagy még messzebbrõl - ebbe a távoli, eldugott kis faluba, amikor más, közelebbi lehetõség is lenne. Pedig a válasz egy része pont a távolságban rejlik. Elegendõen távol van a mindennapok nyüzsgésétõl, hogy kiszakítson a megszokott kerékvágásból, és valódi kikapcsolódást nyújtson egy-egy itt eltöltött hétvége. Másrészt ez az egyik legtisztább, búvárkodásra alkalmas mesterséges tavunk. Szinte egész évben kiváló a látótávolság. Van kiépített pálya, stégek gyakorlásra és oktatásra, elsüllyesztett tárgyak érdekességnek, mint pl. egy Barkas roncsa, amibe be is lehet úszni, és aminek a tetején nyáron vagy egy hatalmas süllõ lakik, vagy a motorház alatti üreget egy harcsa veszi birtokba.

Most télen - hosszú idõ óta elõször - vastag jég borítja a tavat. Alig vártam ezt az alkalmat. Zárt téri merülésben már sokszor volt részem, a tanfolyamok is megvannak, de jég alatt még soha nem merültem. Hajnali kelés, korai indulás, a baráti társaság egy része már együtt és utazásra kész, a többiekkel pedig lent találkozunk majd. Nem leszünk sokan, de kevesen sem, épp még családias hangulatú lesz a hétvége. Már csak ezért is jónak ígérkezik!

Megérkezve egy teljesen más, valóban télies Gyékényes fogad. A természet talán még szebb ilyenkor, mint nyáron. A fák és bokrok fehérlenek a vastag zúzmarától, és a tó szinte teljesen befagyott a dermesztõ hidegben, csak a közepe felé, a távolban látszik egy vizes folt, amit madarak ülnek körbe. Az elsõ lépések rögtön a jéghez vezetnek, meg kell tapasztalni azonnal az érzést, hogy milyen most ott sétálni, ahol nyáron úszni szoktunk. Érdekes és izgalmas a természetes jeget talpam alatt érezni, de még izgalmasabb lesz majd alatta merülni. Közben lassan mindenki befut, tehát irány segíteni a felszerelést kipakolni, a tábori faházat felfûteni, a teához vizet forralni, és a lékvágáshoz elõkészülni.

Megkeressük a helyet, ahol nagyjából az elsõ, a parthoz legközelebbi stég lehet. A jég felszínét is zúzmara borítja, és alatta a felsõ réteg kristályos, így nem látni alá, de együtt, a sok helyi merüléssel hátunk mögött sikerül nagyjából meghatározni, hogy hol is kell lennie. Néhányan megtisztítjuk, ellapátoljuk és leseperjük a jég felszínét körben, hogy legalább a lék környékén egyrészt világos legyen, másrészt már messzirõl látható legyen bárkinek, hogy ott bizony van valami, ami veszélyes lehet. Elõkerül közben néhány szõnyeg is, ami nagy segítségünkre lesz, hogy ne csúszkáljunk majd teljes felszerelésben a vízbejutáskor.

Felpörög a láncfûrész, és belehasít a jégpáncélba. Háromszög alakú lék készül, kb. 2-3 méteres oldalhosszal. A többiekkel távolabbról figyeljük a lékvágót, ahogy tevékenykedik. Néha még maga alatt is fûrészel, úgy belefeledkezik a munkába, amin jót derülünk és ugratjuk is ezért, de minden rendben, messze még az a pont, ahol már nem tart a jég. A levágott darabokat kivesszük a vízbõl, és a letisztított kör szélére toljuk. Elkészült a lék, megvannak a kötelek, az épület már szinte szauna, a tea finomabbra sikerült ipari mennyiségben, mint amilyet otthon fõzök, szóval jöhet az elsõ merülõpár!

Társammal másodikként öltözünk. Rég összeszokott csapat vagyunk, de most van egy azonnal szembetûnõ különbség. Míg õ szárazruhában fog merülni, addig nekem marad a dupla réteg neoprén. Õrültségnek tûnhet, de nem hagyom ki ezt az alkalmat csak emiatt. Készültünk néhány praktikával, ami elviselhetõbbé teszi majd az alig 4 fokos vizet. Az elsõ csapat közel húsz perc után - ennyi a megbeszélt leghosszabb merülési idõ - már a felszínen van. Még a lék szélén ülve mesélik élményeiket: lekötötték a vezetõ kötelet a stéghez, majd a vizibicikli roncsánál jártak, de halat nem találtak sehol. Mi eközben váltjuk õket. Biztonsági kötél rögzítve, melegvíz a neoprén alá beöntve, felszerelés rendben, jelzéseket megbeszéltük, még néhány fotó, és irány a víz.

Elmerülünk, gondosan ügyelve, hogy reduktorunk be ne fagyjon eközben még a felszínen. Végre csend és nyugalom váltja fel a fenti pörgést. Megdöbbentõ a látótávolság ahhoz képest, amihez a nyári idõszakban szokva vagyunk. Lemerülünk a stéghez, majd onnan a kötélpálya mentén úszunk tovább, de mi a másik irányba, a következõ platnihoz, aztán a Barkas felé. Itt már félhomály van, fent a havas, kristályos jég erõsen megszûri a fényt. Elviselhetõ a hideg, akár egy kora tavaszi merülésnél, csak a kezem fázik a kesztyû alatt. Amint elfordulunk balra a második stégnél, megpillantunk egy rákot a kavicsos aljzaton, és nem messze tõle egy másikat! Tenyérnyi méretûek lehetnek. Nagy az öröm, még soha nem láttunk ilyet ebben a tóban! Folytatnánk felfedezõ utunkat, de a kötelünk hamarosan véget ér, az autóroncs innen túl messze van, nyugtázzuk, hogy nem sikerült elérni, a hideget viszont egyre jobban érezzük, így visszafordulunk. A stégek alá újra benézünk, hátha megpillantuk egy-egy halat, de nem akadunk még a nyomukra sem, valószínûleg mélyebbre költöztek télvíz idején. A léktõl nem messze felemelkedünk a jéghez. Megtapogatjuk, megvizsgáljuk közelrõl, nagyon vastag és kristálytiszta.

Gyönyörû látvány a felszín alatti horizont, az a vonal, ahol a víz és a jég találkozik. Elmerengünk, s közben lassan lejár az idõnk, de van még valami, amit ki kell itt próbálni: fejjel lefelé állni a jégen! Kissé felfújt mellénnyel megvetjük lábunkat a jégpáncélon. Szédítõ és páratlan élmény, ahogy megfordul az érzékelés, mintha egy furcsa, szürreális világba csöppenne hirtelen az ember. Már régóta terveztem, hogy egyszer kipróbálom, és most ennek is eljött az ideje. Merem állítani, hogy ez az egyik legjobb merülésünk, rengeteg új élménnyel, amit hiba lett volna nem megélni, legalább egyszer... De lesz folytatása, már most tudom, viszont legközelebb mindezt szárazruhában, szárazkesztyûvel.

Az elsõ turnusból mindenki merült, és most már megszáradva, felmelegedve átmegyünk a Kastélyba ebédelni és egy jót beszélgetni. Forró levessel és hatalmas adag sültekkel várnak bennünket, s csak miattunk, erre az alkalomra nyitottak ki. Hibátlan szervezés. A finomságok és az élmények hatására többen beneveznek egy újabb, délutáni merülésre, ahogy persze mi is. Mi más lehetne jobb egy merülésnél, ha nem két merülés...

Olejnik Zsolt
2009. január 17.