Főoldal / Beszámolók / Szudán búvártúra élményei I. rész

Szudán búvártúra élményei I. rész

Amióta sok évvel ezelõtt beindultak a charter járatok a nagyobb egyiptomi nyaralóhelyekhez, azóta nem repültünk az Egyptair gépével Kairóba, egészen mostanáig. Emiatt kicsit nosztalgikus volt az utazás, eszünkbe juttatták a sok izgalmas és a sok kellemetlen élményt is az elmúlt 15 évbõl, amikor próbáltunk lejutni innen Egyiptom különbözõ részeire. Szudánba eljutni a legegyszerûbben Kairón keresztül lehet, bár a csatlakozás nem igazán ideális, csak másnap tudunk továbbrepülni. Kora délután érkezünk Kairóba és nem mondhatnám, hogy nagyon meleg van. Sajnos itt is elkel a pulóver, vagy egy vékonyabb kabát, mint otthon. Azonnal a hotelbe visznek bennünket, de mire mindenki elfoglalja a szobáját, már estefelé jár az idõ. Az aznapi programba már csak egy kis séta és egy vacsora fér bele egy közeli étteremben.

Reggel korán kelünk és a reggeli elfogyasztása után azonnal taxikba szállunk, hogy megcélozzuk a piramisokat. A legtöbbünk már volt itt, de már sok évvel ezelõtt, ezért ez a program tûnt a legjobbnak erre a délelõttre. Majdnem egy órát utazunk át a városon, mely városrészekben még soha nem jártunk. Néhány helyen szépek az épületek és utcák, de a legtöbb helyen az elhanyagoltság a leginkább jellemzõ. Borzasztó nagy a forgalom, de hát nem is lehet sokkal jobbat várni egy tizenhétmillió lakosú fõvárosban.

A belépõjegy ára meglehetõsen megemelkedett az utóbbi idõben, de ez nem tart vissza bennünket, hogy belépjünk a területre. Még elég korán van, emiatt kevesebb a turista és kevesebb a helyi ember is, akik megállás nélkül zaklatják a látogatót valamivel. Sorra vesszük a piramisokat és ma a legtávolabbihoz is elgyalogolunk, még a napszúrás veszélyét is felvállalva. Sok-sok fénykép és fárasztó gyaloglás után behúzódunk ebédelni a közeli KFC-be és ugyan véletlen, de ebéd közben részünk van a legszebb és legjobb panorámában, ami a piramisokra néz. Az étterem teraszáról az egész vidék minden érdekes részlete egyszerre látható és persze fotózható, melyet ki is használunk.

A szudáni járatunkhoz négy körül érkezünk ki a reptérre és megkezdjük a szokásos procedúrákat, majd este hétóra felé felszállunk és alig két órát repülve, megérkezünk végre Port Szudánba. Meglepõen kicsi a reptér területe így elsõ látásra. Kairóból csak hetente egy gép érkezik, emiatt a gépen a néhány szudáni utason kívül szinte csak búvárok érkeznek az összesen tizenkét szafari hajóra, mely a szudáni vizeket rója. Mivel Szudán erõsen muszlim ország, sajnos minden csomagot kinyitnak a vámosok alkoholt és pornográf dolgot keresve, emiatt nagyon lassan megy a kijutás a reptérrõl. Már késõ éjszaka van, mire a buszokkal a port szudáni kikötõbe megérkezünk. A behajózás már jól be van járatva, gyorsan és szervezetten jutunk el a hajónkig a számos zodiak egyikével.

A Cassiopeia a Vörös Tenger és a magyar búvárok egyik jól ismert és kedvelt szafari hajója. A mérete elég meggyõzõ a többi hajóhoz képest, ez az általános vélemény, ahogy a zodiak egyre jobban közelít a hajóhoz. Még egy könnyû vacsora és a szobák kiosztása fér bele a mai napba és már megy is mindenki aludni a kabinjába. Hajnalban valamikor elindult velünk a hajó, mikor mi még aludtunk. Nem kelünk túl korán az elsõ nap, így a hajó briefing és a reggeli elfogyasztása után az elsõ merülésre a check dive-ra, csak tizenegy körül kerül sor.

A hely neve Guta Suedi. Kisebb zátony, viszonylag sekély mélységgel, mely kimondottan alkalmas a túra elsõ merülésére, ahol a búvárok beállíthatják a kisúlyozásukat, felfrissíthetik a merüléssel kapcsolatos emlékeiket. A hajóról indulunk, a mélység alig tizenöt méter. Enyhén teraszos a korallfal itt a déli oldalán a zátonynak. Elfordulunk nyugat felé és követjük a korallblokkok által képzõdött kanyonok útvonalát. Kisebb halrajok úszkálnak körülöttünk, de a látótávolság sajnos nem túl jó. Látunk egy-két nagyobb papagájhalat, ahogy a korallokat harapdálják. Egy nagyobb sügér is beúszik a képbe lassan, és alattunk továbbhalad az úti célja felé. Ahogy kanyarodik a zátony, mi egyre feljebb emelkedünk egy-egy terasszal, és hamarosan megfordulunk. A sekély mélységben a több fény miatt jobbak lesznek a látási körülmények, és persze színesebb így minden. Több a hal, de nagyobb méretû élõlényt nem látunk. A zátony egy helyen megszakad és egy keskeny átjárón átúszunk ismét a zátony déli oldalára. Balra egy sekély, homokos lagúna látható és sok-sok hal. Jobbra egy párkány van, melynél a fal eltûnik alattunk a semmibe. Itt egy nagyobb példányokból álló tonhal rajt figyelhetünk meg, ahogy tesznek több kört is a párkány mellett. Az ötven perc limitált merülési idõ lassan lejár, emiatt sekély mélységben elindulunk a hajó irányába.

Ebéd utána hajózunk néhány órát és megérkezünk a Toyota Reef-hez. A zátony nagyon gazdag kemény és lágykorallokban, de itt nem csak ez az érdekesség, hanem egy 1977-ben elsüllyedt hatalmas szállítóhajó, mely nekiütközött a zátonynak, fejjel lefelé fordult és számos jármû a fedélzetrõl és a raktérbõl a roncs közelében szétszóródott. A déli oldalról zodiakkal visznek fel bennünket a roncs fölé, és négy csoportban merülünk. Huszonöt méter a mélység, ahol leereszkedünk és máris egy kilapított duplalámpás Toyota személyautó mellé érkezünk. A katasztrófa közben teljesen összenyomódott a teteje, mára pedig a korallok elég szépen benõtték körben a jármûvet. Kissé arrébb még egy autó, ez fejjel lefelé fordulva fekszik és még jobban összetörött az ütközésnél. Lejjebb ereszkedünk és elérünk egy párkányig, ahol ellenkezõ irányba fordulunk, most már a roncs irányába haladunk. Hamarosan fel is tûnik a hajó oldala. Elképesztõ méretû és merõlegesen a párkányra, nagyjából negyven fokos szögben, fejjel lefelé helyezkedik el. A helyzetébõl adódóan hatalmas rés van a hajótest és a talaj között, emiatt mi kényelmesen át tudunk úszni alatta. Nagyon szép barnás-bordós lágykorallok lógnak le a roncsról az alagútszerû részen. Itt már negyven méteren vagyunk, emiatt nem sokat gyönyörködhetünk a látványban. A túlsó oldalon elkezdünk emelkedni a roncs mellett vissza a koralldombon. Már messzirõl látható, hogy itt is vannak jármûvek. Elõször megint egy személyautó, mely szintén elég laposra nyomódott össze. Tovább úszva nagyobb jármûvek következnek. Egy teherautó fekszik a hátán, a hatalmas kerekei égnek állnak és körülötte kis piros halak ezrei úszkálnak körbe-körbe. Mögötte még egy hasonló, háromtengelyes nyerges-vontató, de ez a kerekein áll és sérülés szinte alig látszik rajta. Ekörül is halak százai keringenek és a lehúzott, vagy kitört ablakokon át a belsõ térbe is beúsznak. Mivel még mindig elég mélyen vagyunk, lassan el kell indulnunk a zátony sekélyebb része felé, ha nem akarunk átcsúszni dekóba. Nyugati irányba haladunk és néha megkerülünk egy-egy koralltornyot. Nagyon gazdag és színes a korall állomány és ezzel arányban van a halak mennyisége is természetesen. Mivel az északi oldalán vagyunk a zátonynak, még itt tíz méter körül is néha érezzük a fenti hullámzást, mely kissé ide-oda mozgat bennünket. A tornyocskáktól függõen néha sodor, néha pedig szemben jön az áramlás. Többször is nagyobb tonhalakat látunk elúszni jobbra a mélyebb rész fölött. A levegõkészletünk eléggé fogytán van, emiatt a zátony mellé húzódunk, és lassan megkezdjük a biztonsági megállónkat.

Másnap már a szafarikon megszokott hajnali keléssel kezdjük a napot. Az elsõ merülésünk a Guta El Banna nevû zátonynál lesz. A nagyjából kör alakú zátony körben szinte függõleges fallal rendelkezik. A látnivaló ebben az esetben nem a zátony falán várható, hanem kint a kékben. A zátony a cápák jelenlétérõl ismert elsõsorban. Ismét zodiakkal utazunk az északi oldalra, ahonnan a merülést kezdjük. Már nem szokatlan számunkra az erõs áramlás, amelyben itt is van részünk bõven, miután megkezdjük a süllyedést a felszínrõl. Leereszkedünk harminc méterre és sodródunk déli irányba. Alig telik el pár perc a merülésbõl, mikor kifelé nézve nem cápát, hanem egy közepes méretû manta ráját pillantunk meg, mely szemben az áramlással, lassan halad el mellettünk és közben táplálkozik. Lenyûgözõ látvány a lassú "szárnycsapásokkal" mozgó furcsa formájú élõlény. Ezt követõen sokáig nem látunk mást csak hatalmas tonhal rajokat, de a cápára még várni kell. Már a merülés vége felé járunk és emelkedünk, mikor megpillantunk végre egy pöröly cápát. Lassan közeledik a zátony falához, majd méltóságteljesen elfordul, majd ügyet sem vetve ránk elúszik a kékbe. Emelkedünk a fal mellet egészen sekély mélységbe és az utolsó métereket már itt tesszük meg. Már nem számítunk semmi különleges élményre, mikor egy közepes méretû teknõst pillantunk meg, ahogy harapdálja a lágykorallokat. Szerencsére nem vesz észre bennünket egy darabig, így alaposabban megnézhetjük.

A mai második merülésünk is a Guta El Banna zátonynál lesz, kissé hasonló szerkezettel. Szinte ugyanott kezdjük meg a merülést, ahol elõzõleg is, viszont az áramlás, mintha gyengébb lenne, mint reggel volt. Most csak húsz méterig ereszkedünk le, és erõsen kémleljük a mély vizet. Sokáig semmi sem történik, legalább is az nem, amire várunk. Emiatt kissé visszahúzódunk a fal közelébe. Ezt nagyon jól tesszük, mert lefelé nézve egy hatalmas manta rája érkezik ismét szembõl és éppen alattunk. Persze leereszkedünk az õ szintjére és egy darabig, amíg bírjuk szusszal, követjük ezt a gyönyörû élõlényt. Szerencsénkre elég lassan halad és nem vesz észre bennünket egy darabig, emiatt pár percig is képesek vagyunk a nyomában haladni. Mikor észleli közelségünket, azonnal rákapcsol és elúszik a látómezõnkbõl. Tovább haladunk a gyenge áramlással, de közben feljebb is emelkedünk lassan. A másik csoport vezetõje jóval kijjebb úszik a faltól, intenzíven kopogtat és integet a kezével, mégpedig a várt jelet mutatja, a kézfej élét a fejére teszi, és úgy jelzi felénk a cápák jelenlétét. Egészen távol kell úsznunk a faltól, mire megpillantjuk õket. Egy hatalmas raj pörölycápa kering elõttünk, legalább harminc példány lehet a rajban. Ez egészen elképesztõ látvány. Néhány percig csak lebegünk egy helyben, és meredten nézzük, ahogy a sok pöröly csak kering egy hatalmas körben. Majd valami miatt egy irányba elúsznak és egy pillanat alatt eltûnnek a szemünk elõl. Meghatározó élmény volt ez a merülés a kétféle nagytestû élõlénnyel.

Hajózunk pár órát és egy új helyen kötünk ki, melynek neve Merlo. A zátony kissé ovális formájú és a dél-keleti oldalán van egy különálló kisebb zátony, mely elhegyesedõ formája miatt egy kisebb vulkánra hasonlít leginkább. Zodiakkal utazunk az északi oldalhoz és a fal mellett süllyedünk le a megszokott módon. Gazdag korall állomány takarja a zátony oldalát mindenütt. Ebbõl elég keveset látunk, mivel nagyon erõs az áramlás. Repít bennünket, ha tetszik, ha nem. Kifelé tekintgetünk most is, mert itt is várható a cápák megjelenése. Elhagyjuk a fõzátonyt és elérjük a különálló kis hegyet. Itt csökken a sebességünk, és jobban körül tudunk nézni. Zömében lágykorallok borítják az oldalt, és gyakran látunk ezüstösen csillogó tonhal rajokat. Szerencsések vagyunk, mert kinézve a kékbe, megpillantunk két nagyobb és két kisebb pöröly cápát, melybõl a kisebbek láthatóan még bébi cápának számítanak. Eddig még soha nem láttunk ilyen kisméretû pörölyöket, ahogy családi kötelékben haladnak el mellettünk. Befordulunk jobbra és már nem érezni egyáltalán áramlást a következõ szakaszon. Emelkedünk feljebb, és egész közel húzódunk a falhoz. Néhány búvár egy másik csoportból alattunk halad vagy tíz méterrel mélyebben. Vélhetõen õk zavarták meg azt a barna tüskés ráját, mely lassan elhald alattunk. Ilyen fajtát eddig szintén nem láttunk még a Vörös-tengerben. A formája kissé ovális és rövidebb farka is volt, mint az egyébként ismert tüskés rájának. A merülés vége felé még egy nagyobb napóleon hal úszik el mellettünk, elõször alulról érkezik, majd lassan visszakanyarodik a mélyebb íz felé.

Harmadik nap is hajnalban indulunk, és amikor felébresztenek bennünket, már kötik le a hajót. A szokásos briefing után még hét óra elõtt kezdjük meg a készülõdést az Angarosh nevû zátonynál. A vízbõl csak egy egészen kicsi, nagyjából teniszpálya méretû rész látszik ki. A keleti oldalán két nagyobb terasz található, egy huszonöt méteren, a másik lejjebb, nagyjából negyven méteren. A két terasz mögött északabbra dobnak ki bennünket a zodaikok. Egy darabig a fal mellett süllyedünk, majd kijjebb úszunk a kékbe és folytatjuk a süllyedést negyven méterig. Az alsó terasz széléig sodor bennünket az áramlás és kifelé nézünk, mert itt kellene, hogy meglássuk a cápákat. Elérjük a párkány szélét és erõsödik az áramlás. Emiatt felúszunk a tetejére és megnézzük a sok-sok lágykorallt, mely mindenhol beborítja az aljzatot. Szinte repülünk már, annyira sodródunk, emiatt feljebb kell, hogy emelkedjünk a sekélyebb plató széléig. Ahogy elérjük és a kisebb korallblokkok között védelmet találunk az áramlás ellen, szinte azonnal megpillantunk egy négy egyedbõl álló pöröly cápa rajt. Nagyjából a fejünk felett köröznek és terelgetik a tonhalakat egy darabig. Gyönyörû példányok. Pár perc után kijjebb veszik az útjukat és eltûnnek a szemünk elõl. Elindulunk a teraszon a fõzátony falának irányába, kihasználva a blokkok áramlás árnyékát, de egyébként is itt haladnánk a látnivaló miatt. Meseszépek a korallok és nagyon sok a hal mindenütt. Többször is látunk nagyobb napóleon halat, sügéreket és nagy tonhal rajokat. Araszolunk felfelé a falon és megint repít bennünket az áramlás, nekünk csak a fal felé kell fordulni és gyönyörködni a látványban. Vitorlás halak, gömbhalak és millió színes kisebb halrajok mindenütt. Egészen öt méterig emelkedünk és lassan már a zátony déli oldalára érkezünk, ahol hamarosan összeszed bennünket a zodiak.

A második merülésünk ugyanitt lesz az Angarosh-nál, csak sekélyebb mélységben merülve. Egy kicsit még feljebb északon dobnak ki bennünket, ahová az utat meglehetõsen nagy hullámok között vergõdve tesszük meg az idõközben feltámadt szél miatt. Lassan a fal mellett ereszkedünk huszonöt méterre, mely megegyezik a sekélyebb plató mélységével. A falon a szokásos, megszokott látnivalók. Még az elején egy kisebb murénát látunk derékig kilógva a rejtekébõl. Arrébb egy hatalmas sügér úszik egy darabig felénk, majd meggondolja magát, és irányt változtat. Most még több halat láthatunk a teraszon, melyet idõközben elérünk a most némiképp gyengébb áramlás segítségével. Megint egy nagyobb napóleon hal keresztezi utunkat, miközben próbálunk a párkány szélénél maradni, leküzdve az áramlást. Ez csak kapaszkodással sikerül az elhalt kisebb korallokat fogva. Kémleljük a kéket és nem is várunk még egy percet sem, balról feltûnik egy óceáni fehér úszójú, meglehetõsen felnõtt méretû cápa. Elhalad mellettünk, és lassan eltûnik a másik irányba. Most balról érkezik a látnivaló, egy pöröly cápa képében. Ez kicsit messzebb van, mint szeretnénk, de elég sokáig mutatja magát. Kicsit még várunk, de a rohamosan fogyó dekó-idõ nem támogatja ezt a dolgot, emiatt elindulunk a lassan emelkedõ teraszon. Méterrõl méterre kell megküzdeni a megint túl erõs áramlással. A nagyobb blokkok védelmét ismét kihasználjuk. Néhánynak a belseje üreges és teljesen kitöltik belülrõl az üveghalak. Ezzel egy ideig elvagyunk, majd a fal mellet haladunk tovább. Ismét egy muréna kerül a látómezõnkbe és ez már a nagyobbak közül való. Hamarosan egy üreghez érkezünk, melynek mennyezetérõl különbözõ színû lágykorallok lógnak le. Lent a homokban egy kékpettyes rája pihenget. Emelkedünk és lassan haladunk tovább, immár áramlás nélkül. Ismét egy nagyobb üreg következik, melybe a zátony tetejérõl beszûrõdik az erõs fény, és nyalábokban villódzva teszi érdekessé az üreg belsejét. Még egy muréna következik a végére már egészen sekély mélységben. Felettünk láthatóak már a felszíni kötelek, melyek a hajót tartják, ezért nem várjuk a zodiakot, hanem odaúszunk a hajóhoz.

Több mint négy óra hajózás következik délre a Shaab Rumi zátonyhoz. Már délután öt óra is elmúlik mire zodiakba szállunk és elindulunk a zátony déli részéhez, azon belül is a Precontinent II. nevû merülõhelyhez. Egy keskeny részen lehet csak ki és behajózni a zátony belsejében lévõ lagúnába. Ezen érkezünk mi is a helyszínre. A mélység alig nyolc méter és az elmerülés után szinte azonnal látszik már a Cousteau féle kapszula. Sajnos jóval több a búvár körülötte, mint szeretnénk, emiatt várnunk kell, hogy mi is bejussunk a belsejébe. Addig is kívülrõl vizsgáljuk az építményt. 1977-ben három hónapig használták kutatási célokra, illetve zsilipelésre a búvárok. Végre bejutunk a belsejébe, de nem igazán találunk számottevõ dolgot belül. Többnyire üres a helység, de még így is érdekes érzés lesz úrrá az emberen, ahogy végiggondoljuk, hogy több mint harminc évvel ezelõtt búvárok dolgoztak itt, órákat, sõt napokat töltöttek el a belsejében a víz alatt. Miután mindenki kijött a kamrából, indulunk tovább. Hatalmas korall oszlopok között haladunk és különösen sok lágykorallt láthatunk, melyek még a gyengülõ fényben is rendkívül szép és színes látványt nyújtatnak. Kanyarodunk lefelé a párkány szélénél és ereszkedünk egészen harminc méterig. Egy vasszerkezet fekszik a homokban, ezt nézzük meg. A fal, amely mellett süllyedünk, szintén nagyon színes, itt inkább a keménykorallok vannak túlsúlyban. Sok papagájhal és néhány unikornis hal keresztezi utunkat. A szerkezet nem nyújt túl sok élményt, emiatt szinte azonnal emelkedünk felfelé, de másik irányba. Egy murénát veszünk észre, ahogy csodálkozva szemlél bennünket, majd egy kisebb bõröndhal igyekszik kitérni az utunkból. A fal tetején a korallblokkok között számos kisebb vasszerkezet fekszik a homokban. A takarításra nem sokat adtak a búvárok annak idején, rábízták a természetre a hátrahagyott dolgokat, viszont így maradt látnivaló a számunkra. Még jól felismerhetõ az a lemezbõl készült scooter raktár, ahol tárolták a jármûveiket. Az egyéb vasszerkezetek számunkra nem felismerhetõ feladatokat láthattak el. Itt is, mint a délelõtti merülésnél, nagyobb tonhal rajok haladnak el a fejünk felett rendszeresen. A lemenõ nap egyre kevesebb fényt biztosít a számukra, emiatt lassan elúszunk a rögzített zodiakok irányába és befejezzük a merülést.

A következõ napon hatkor kelünk még sötétben. A legfrekventáltabb helyre megyünk, melynek neve South Plato. Közel húsz percet kell mennünk a zodiakkal, ráadásul a hullámzás is lassítja a haladásunkat, szinte fáj a hátunk a palack súlyától, mire odaérünk. A plató nyelv formájú és nagyjából huszonöt méter az átlagos mélysége. A keleti oldalon kissé feljebb dobnak ki bennünket, hogy legyen idõnk lesüllyedni a kívánt mélységre akkor is, ha túl erõs lenne az áramlás. Különösen gazdag az élõvilág, ez az elsõ megállapításunk, a második, hogy szerencsére gyenge az áramlás. Valamilyen fekete színû halakból egy nagy raj érkezik szemben velünk. A plató szélén, a párkányon sodródunk déli irányba. A másik csoport kiúszik a kékbe és kémlelik a vizet, hátha látnak cápát. Kár volt tenniük, mert jobbra a plató tetejérõl éppen felénk úszik egy kb. kétméteres szürke szirtcápa. Lassan és kecsesen halad felénk, majd elfordul és elúszik. Egy nagy sziklatömb mellett haladunk el a párkányon, melynek külsõ oldalánál nagy raj fekete pettyes nyúlhal várakozik. Sodródunk tovább és felúszunk a plató tetejére. Azonnal egy nagy napóleon hal úszik be a látómezõnkbe. Az aljzat rendkívül színes, fõleg lágykorallok borítják. Az apró halak csak úgy hemzsegnek mindenütt. Egy óriás barrakuda úszik el lassan a fejünk felett. Próbálunk visszafelé haladni, de csak lassan megy az áramlás miatt. Már messzirõl látjuk, hogy egy barrakuda raj köröz elõttünk kb. húsz méterre. Lassan elérjük õket, lehetnek nagyjából ötszázan és legalább hatvan centis méretûek. Az aljzat közelében köröznek egy darabig, majd lassan emelkednek és a fejünk fölé kerülnek. Jobbra tõlünk ismét felbukkan egy szürke szirtcápa, vagy éppen ugyanaz, de talán mégsem, mert szinte azonnal még egy követi. Csak ámulunk, amíg elhaladnak mellettünk. Közelítünk a zátony falához és kissé áramlás árnyékba kerülünk. Balról érdekes élõlény közelít. Nagyjából egy méter hosszú, kékes színû és úgy hívják, hogy púpos fejû papagájhal. Csak késõbb vesszük észre, hogy nem egy példány van, hanem több és egymást követve, sorban érkeznek. Lehetnek legalább tízen és nagyon óvatosak. Igyekeznek tisztes távolságot tartani tõlünk, mikor elhaladnak mellettünk. Még legalább két alkalommal úsznak el alattunk, miközben mi a biztonsági megállót tartjuk öt méteren.

Második merülésünk ismét a Precontinent II.-nél van. Alig pár perc az út a zodiakkal a Cousteau kabinig, ahol ismét kezdjük a merülést. Most nem sokat idõzünk a kabinnál, csak néhány képet készítünk és már haladunk is tovább. Kiúszunk a falig és elkezdünk süllyedni egészen harminc méterig. A falon kemény és lágykorallok egyenlõ arányban találhatók, sok a papagájhal és közepes méretû sügérbõl is szinte percenként látunk egyet. Alattunk kb. negyven méteren egy valaha volt ketrec rácsai láthatóak, de már betemette a zömét a homok. Haladunk tovább és hamarosan elérjük, amit keresünk. Egy néhai cápa ketrec, mely most a lejtõs fal oldalában fekszik. Még jól kivehetõ a nyitható ajtó rajta, többnyire egyben van az egész. A pontos rendeltetésszerû használatát nem ismerjük, mert a mérete alapján egy ember is alig fér el benne. Emelkedünk lassan felfelé és nézelõdünk a falon. Egy murénára bukkanunk rövidesen. Ezt követõen egy nagyobb sügér orrát látjuk meg egy hasadékból kikandikálni. A fal tetején jobbra fordulunk és a blokkok közötti kanyonokban keresünk látnivalót. A homokban egy furcsa formát fedezünk fel, egy megtermett kõhal rejtõzködve várakozik a vacsorájára. Hamarosan egy hatalmas bõröndhalat látunk a homokban pihenni. Elég jól tûri a közeledésünket. Pár tûzhal változtat éppen helyet az egyik agancs korall alatt. Már visszafelé jövünk, mikor megpillantunk egy teknõst, ez is, mint a múltkori a lágykorallokat harapdálja. Óvatosan közeledünk, nem akarjuk elriasztani. Egy ideig jól tûri, hogy szemrevételezzük, majd egyszer csak továbbáll. Mivel nem volt erõs áramlás, ez egy nyugalmas, pihentetõ merülésre sikeredett.

Ebéd utáni pihenõnket megtartva, ismét a South Plato a cél. Sajnos a hajózás most sem volt rövidebb, de a hullámzás legalább csökkent, ezért hányinger nélkül érkezünk ugyanarra a helyre, mint reggel. A süllyedésnél elégedetten nyugtázzuk, hogy az áramlás most látványosan kisebb, mint reggel volt. Szinte azonnal elérjük a plató kezdetét és látjuk, hogy pár búvár a plató szélétõl kissé beljebb térdel a homokban, és kifelé néz a kékbe. Ez a fajta merülési módszer már ismert számunkra is, más cápás helyekrõl. Azonnal becsatlakozunk a térdelõk közé, de még le sem érünk az aljára, már érkezik is egy szürke szirtcápa. Elúszik elõttünk hét-nyolc méterre, és nem zavarja a kilélegzett levegõ sem. Szinte azonnal érkezik egy másik cápa is ugyanabból az irányból, majd ellenkezõ irányból is érkezik egy kissé magasabban. A következõ húsz percben folyamatosan vonulnak elõttünk a két-két és fél méteres cápák. A legideálisabb esetben egyszerre öt cápa úszik a látómezõnkben különbözõ mélységekben. Néhány esetben szinte elõttünk fordulnak és változtatnak irányt, mint ha pózolnának számunkra. Sajnos elfogy a no dekó idõnk, emiatt tovább kell haladnunk. Teszünk egy kisebb kört az egészen gyenge áramlásban a plató tetején és fordulunk a zátony fala felé. Most kevesebb a barrakuda, mint reggel, de azért látunk néhány nagyobb példányt, mielõtt a falhoz érnénk. Emelkedünk és kihúzódunk egészen a keleti sarokra, hátha még látunk néhány cápát innen a magasból. Szerencsések vagyunk, mert innen is jó a rálátás a falra és még három cápát tudunk megvárni, mielõtt a sekély vízben elindulnánk nyugati irányba a csónakok felé.