Főoldal / Beszámolók / Szudán búvártúra élményei II. rész

Szudán búvártúra élményei II. rész

Ötödik nap reggel ismét hatkor kelünk és ma a North Plato az elsõ merülõhely. A zodiakokal az út valamivel rövidebb, mint délre, talán tizenöt perc lehet. A fõzátony szélénél merülünk el, ahol a legsekélyebb az északi terasz. Kihúzódunk a nyugati szélére és az áramlással sodortatjuk magunkat. Kissé hasonló a táj a déli részhez, csak itt határozottabb a lejtése a terasznak. Az élõvilág szintén hasonló, mindjárt az elején ezüstösen csillogó tonhal raj közelít felénk, lassan haladnak, könnyû õket lefotózni. Nagyobb méretû barrakuadákból álló rajt pillantunk meg tõlünk jobbra. Lassan haladva nagy kör formációt vesznek fel. Rajtuk is ezüstösen csillog a felkelõ nap fénye. Egy másik csoport jóval kijjebb úszik a faltól, pöröly cápát remélve. Mi tartunk tovább észak felé, a legmélyebb részhez. Egy közepes napóleon hal érkezik szembõl, tisztes távolságot tartva kikerül bennünket. Hiába kémleljük a mélyebb vizet, nem látunk cápát. Felúszunk a plató tetejére és lassan, szemben az áramlással elindulunk visszafelé, miközben jobbra-balra kitérõket teszünk. Itt is nagyon sok a lágykorall és velük arányba rengeteg a kisebb hal körös-körül. Most egyedül érkezik egy óriás barrakuda, lassan úszik, és közben fürkészõen néz bennünket, néha tátog egy nagyot, mint ha ásítana. Jobbra tõlünk, pont ott, ahol pár perce lefelé haladtunk, feltûnik egy szirti cápa. Sajnos csak messzebbrõl szemlélhetjük, pár percet késett. Elérjük a határozottan sekélyedõ részt, a fõzátony falát és lassan elkezdünk emelkedni, miközben jobbra tartunk. Szerencsések vagyunk, mert az elõbb látott cápa ismét felbukkan és most alaposabban szemügyre vehetjük. Ismét kifordulunk a nyugati oldalra és öt méteren még megteszünk egy kis távolságot, mielõtt a zodiak felvesz bennünket.

A Shaab Rumi-nál az utolsó merülésünk ismét a South Plato, vagyis a déli terasz. A hajót elkötik és kiállunk vele a közelbe, így csak pár percet kell zodiakkal hajózni. A keleti oldalon, még a terasz elõtt ugrunk vízbe, mert erõs áramlásra számítunk. Így lesz bõven idõ lesüllyedni, még mielõtt a teraszhoz érünk. A többi csoport ismét a mélyebb vizet célozza meg pöröly cápa reményében.

Mi maradunk a plató közelében és tartjuk a huszonöt métert. Érdemes volt így tenni, mert máris egy szirti cápát pillantunk meg tõlünk jobbra. Közelebb húzódunk a teraszhoz, és kissé felúszunk a szélére. Azonnal egy nagy barrakuda rajt látunk meg kissé arrébb és magasabban. Most is köröznek lassan. Mivel gyengébb az áramlás, mint számítottuk, tudjuk tartani ezt a pozíciót, mert számítunk további cápák megjelenésére. Nem kell még egy percet sem várni, és máris érkezik egy újabb példány, mely lassan a párkány szélénél elúszik mellettünk. Most már le is térdelünk a homokba további cápák reményében. Vélhetõen ezek ugyanazok a példányok, melyeket tegnap is láttunk. Hol jobbról, hol balról érkezik egy-egy közülük, néha egy kicsit lejjebb, néha éppen a fejünk felett elhaladva. Egyik másik bizonytalanul nézi a kilélegzett buborékainkat, de legtöbb esetben nem zavartatják magukat miattunk, kiválóan lehet fotózni õket. Sajnos ismét elfogy a no dekó idõnk, emiatt el kell hagynunk a helyszínt, pedig órákig is elnézegettük volna õket, ha lehetne. Megkerülünk egy nagyobb sziklatömböt, melynek tövében most is ott várakozik egy raj pettyes nyúlhal. Középre kanyarodunk és közelítünk ismét a nagy barrakuda rajhoz. Kis változásokkal szinte állandóan itt köröznek, hol szûkebb, hol nagyobb körben. Lassú mozgásuk lehetõvé teszi, hogy megannyi szép fotót készítsük róluk. A falhoz közelítve még egyszer találkozunk egy tonhal rajjal, úgy tûnik, megosztják ezt a területet a barrakudákkal. Felemelkedünk a biztonsági megálló szintjére és kihúzódunk a keleti oldalra, ahol majd a zodiak felvesz bennünket.

Alig hajózunk egy órát a következõ helyhez, melynek neve Shanganeb. Egy világítótorony van a tenyérnyinek látszó zátony tetején, de valójában ez egy hatalmas lagúna, csak a hajókról ez nagyon nem látszik. Még van majdnem egy óránk a következõ merülésig, ezért engedélyt kapunk, hogy kimenjünk, illetve kivitessük magunkat a világítótoronyhoz. Nagyon sok lépcsõn kell feljutnunk a tetejére, de végül is megéri a látvány miatt. Az egész lagúnát és az azt körülölelõ korall atollt egyben lehet látni. A merülõhely kissé hasonló az elõzõ, déli platóhoz. A fõzátony nyugati sarkánál szállunk vízbe és lesüllyedünk tizennyolc méterre, ahol elérjük a terasz szélét. Az áramlás kissé keletrõl jön, emiatt közel kell úsznunk a korallokhoz, ha nem akarjuk, hogy levigyen bennünket a zátonyról. Haladás közben gyakran kifelé nézünk a kékbe, mert a helyi vezetõ szerint jó esélyünk van itt is cápát látni. Közben egy nagyobb bõröndhal nyugalmát zavarjuk meg a közeledésünkkel. Balra tõlünk pár méter magas korall oszlopok állnak, melyek körül millió kishal úszkál a nagyon színes lágykorallok között. Egy fekete, számomra ismeretlen halraj közeledik felénk, majd elúszik mellettünk. Már a terasz közepénél járhatunk, mikor nagy csapat barrakuda közeledik felénk. A szokásos lassú körbeforgást alkalmazzák most is és közben egyre távolodnak tõlünk. Közben egy úszó muréna zavarja meg a mélázásunkat, ahogy keresztezi utunkat. Elérjük a plató belsõ felét, és lassan egyre feljebb emelkedünk. Figyelmesen nézegetünk minden irányba, hátha az utolsó pillanatokban még meglátunk valami nagyobb testû élõlényt. Már lemondunk errõl az élményrõl a bizotnsági megálló utolsó pillanataiban, amikor egy teknõs érekezik a szintünkön a sekély vízben felénk. Kissé zavarba jön a jelenlétünktõl és visszafordul, de ez nem akadályoz bennünket abban, hogy gyönyörködjünk benne.

A hajó már hajnalban elindult az utolsó merülõhelyhez, melynél az utolsó merülési napunkon kettõt is fogunk merülni. Még a két merülés is igencsak kevés, hogy teljes egészében felderítsük a szudáni vizek legnagyobb és leghíresebb ronccsát az Umbriát. Az Umbria történetét részletesen megismerheted itt.

Fél hétkor már csusszanunk is a vízbe a zodiakból a roncs felett. A hátsó résznél ereszkedünk le, és azonnal meglátjuk az egyik hatalmas hajócsavart, illetve a kormánylapátot. A másik hajócsavart betakarja a homokos fenék. Balra húzódunk és átúszunk egy hatalmas gerenda alatt. A hajó a bal oldalán fekszik és a 155 m hosszú fedélzetbõl sajnos csak összesen húsz métert láthatunk a felkavarodott üledék miatt. A hajó szerncsétlen módon egy homokos párkány aljában fekszik, így a közepes hullámzás is folymatosan homokot mozgat fel a fenékrõl és rontja a látótávolságot. Gyönyörködünk a hátsó fedélzet szépségében és a hajó monumentális méreteiben. Rövid idõ múlva beúszunk egy nyíláson a hajóba, és azonnal lámpát kapcsolunk. A járat nem mondható szûknek és a látótávolság is elfogadható belül. Többször is elkanyarodunk és hol nagyobb, hol kisebb helységekbe kerülünk, de itt még nincs jelentõs látnivaló számunkra, csak a roncsokban megszokott kábelcsatornák, bordázat és csövek. Beérünk egy nagyobb raktérbe, és itt már van bõven rakomány. Különbözõ méretû bombák vannak sorba rendezve és rögzítve minden oldalon. Jól kivehetõ minden forma, az mebernek az az érzése, hogy kis tisztítás után ezek még használhatóak is lennének. Továbbhaladva hamarosan egy lépcsõházhoz érkezünk, itt már van fogalom bõven, szemben is érkeznek búvárok. Vaslépcsõk és korlátok között tekergõzünk és ismét egy másik raktérban találjuk magunkat. Cementes zsákok ezrei sorakoznak egymásra rakva szabályosan elendezve mindenütt a raktérben. Bár ezek már nem cementes zsákok, hanem inkább beton zsákok. Egy kisebb nyíláson egy másik raktérben érkezünk, talán valamiféle szerviz lehetett ez a hajón a holmikból ítélve. Egymáshoz rögzített gázpalackokat is látunk több kötegben, nagyon hasonlóak a láng-hegesztéshez használtakhoz. Kifelé tartunk a roncsból, mert eléggé fogytán a levegõkészlet és a no deko idõ is megfogyatkozott eléggé. A külsõ, fedélzeti részen egyre feljebb emelkedünk és haladunk vissza a hajó farába. Sekély mélységben denevérhalak raja kísér bennünket. Átbújunk néhány vas traverz alatt és az utolsó perceket már a fedélzet jobb oldali korlátjának magasságában töltjük el.

Majdnem három órás felszíni idõ után érekzünk ismét az Umbria roncshoz, hogy fojtassuk a felfedezését ott, ahol abbahagytuk. Most a hajó felénél kezdjük az elmerülést. Leereszkedünk és behatolunk az egyik raktérbe, melynek hatalmas nyílása van. Jobbra tõlünk temérdek borosüveg borítja az aljzatot. Egyet sem látunk, melyben dugó, illetve bor lenne. A dugók vélhetõen elkorhadtak és emiatt üresek az üvegek. Beljebb ládákban kábelkötegeket találunk, majd késõbb rengeteg dunsztos üveget. Ezek is üresek, tartalmuk eltünk az idõk alatt. Átjutunk egy keskenyebb részbe és kanyarodnunk, illetve kissé emelkednünk is kell. Lassan kivesszük a formákból, hogy megtaláltuk a Fiatokat. Egymás mellett három nagyon hasonló autó maradványai. Gyönyörûek lehettek új korukban, lekerekített formák, nagy, külsõ lámpabúrák, stílusos hûtõrácsok. Bevilágítva a belsejükbe még láthatóak a mûszerek, a sebességváltókar és a kézifék maradványai. Az ülésekbõl csak a rugók és a fémváz maradt meg, a hátsó-külsõ felrögzítésû pótkerékbõl is szintén csak a fele látható. Fantasztikus látványt nyújtanak az autók és emiatt sok idõt töltünk el a megnézésükkel. Haladunk a hajó orra felé, és továbbra is belül maradunk a roncsban. Ismét egy raktérbe kerülünk és megint hatalmas méretû bombákat találunk egymásra rakva szép szabályos sorokban. Az oldalfekvés miatt a kisebb méretû lõszerek a raktér alsó részében gyûltek össze. Szinte minden fajta lõszert láthatunk az egészen kicsi kézifegyverbe valótól a hatalmas repülõbombáig. A géppisztoly lõszerek kisebb dobozokba csomagolva, félig kinyílt állapotban fekszenek szanaszét. Kisebb fadobozokban, egy oldalon nyitottan, szintén valamilyen lõszert találunk, majd alaposabban megszemlélve rájövünk, hogy ezek detonátorok, nem lõszerek. A sok búvár tapogatásától már szinte fémtiszták a végeik. Sajnos eljött az idõ a kiúszáshoz. Nagy gerendákkal övezett a raktér nyílása, könnyedén kijutunk valahol a hajó elsõ egyharmadánál. Kissé emelkedünk és haladunk elõre. Elérünk a csörlõkig, itt is kicsit idõzünk a látnivaló miatt, majd megyünk tovább. Megérkezünk a hajóorrba. Gazdag élõvilág övezi ezt a részt, egymást kerülgetik a halrajok, nagyon látványos a mûsor. Megszemléljük a horgonyláncot és fordulunk visszafelé. A korlát vonalában haladunk és többnyire lefelé nézve szemügyre vesszük a hajó teljes fedélzeti részét, ahogy lassan haladunk a fara felé. Nagyon impozáns a látvány és sajnáljuk, hogy legalább még egyet nem merülhetünk a roncsnál. Talán a hajó közepénél járhatunk, mikor egy óriás barrakudát pillantunk meg velünk egy magasságban. Lassan közeledünk felé, és csak egészen közelrõl állapíthatjuk meg az igazi méretét. Ekkorát még eddig soha nem láttunk, valóban óriás barrakuda. Nem törõdik velünk egészen közelrõl sem, néha kitátja a száját hatalmasra és néhány másodpercig nyitva is tartja. Egy közepes sárgadinnye beleférne a szájába így nyitott állapotban. Hamarosan elérjük ismét a hajó farát és még kihasználjuk azt a kevés idõt, amelyet a levegõkészletünk csak megenged számunkra, hogy kapcsolatban maradjuk még pár percig ezzel a lenyûgözõ hajóronccsal, mielõtt végleg elhagyjuk. És nem csak a roncsot hagyjuk el sajnos, de elhagyjuk a teljes szudáni régiót is azonnal a merülés után.

És valóban, szinte fél órán belül a hajónk lassan megindul Port Sudán kikötõje felé és búcsút intünk a gyönyörû merülõhelyeknek, viszont elmondhatjuk, hogy elképesztõ élményekkel lettünk gazdagabbak a búvártúra során.
A víz alatti élményeink ugyan valóban véget értek, de másnap reggel még kihasználva a délutáni gépindulást, busszal ellátogatunk Suakin romvárosba. Csak alig egy órát haladunk déli irányba az egyetlen úton, a tengerparton. A forgalom elég nagy, fõként teherautók jönnek-mennek áruval megrakodva az úti céljuk felé. Jobba a sivatag szélén rendszeresen látunk tevekaravánt és kisebb beduin településeket. Egy piacnál kanyarodunk le az útról és egy szûk, homokos úton araszolunk elõre az embertömegben, illetve a szorosan egymás mellé épített bódék között. Néhány perc múlva megérkezünk a piac végéhez és egyben a végállomásunkhoz. Forgatjuk a fejünket, de nem látjuk azt, amiért jöttünk. Egyelõre nem, de pár perc múlva kapunk egy helyi vezetõt és gyalog indulunk tovább egy hatalmas kapuig, mely mögött rejtõzik a valaha volt kikötõváros. Az 1700-as években még virágzott Suakin kikötõváros és kisebb kereskedelmi központként is funkcionált. Késõbb, ahogy a hajók mérete egyre növekedett, a kikötõ vízmélysége már nem tette lehetõvé a nagyobb hajók bejutását és ez a város lassú halálához vezetett. A mára már többnyire romos és összedõlt házak, épületek mindegyike a szomszédos zátony tetejérõl fejett korallokból épült. A köveken jól kivehetõk a fossiliák, ahogy közelebbrõl megnézzük õket. Homokos, keskeny és kanyargós utcákon haladunk a tûzõ napon. Mindkét oldalon félig, vagy teljesen összedõlt épületek, melyek zöme lakóház lehetett valaha. Egy központi kisebb térre érkezve megtaláljuk a legfontosabb épületeket. A vámudvar, ahová a hajók elsõként kikötöttek és az áru után megfizették az adót. Mellette egy kormányhivatal épülete, melynek bejáratánál még kit vannak a címerek is. A másik oldalon egy kisebb muszlin templom, a megszokott magas és keskeny toronnyal. Még számos fontosabb épületet láthatunk az utcácskákon tovább kanyarogva, de a legérdekesebb élmény mégis az, hogy egy második, a falu vége felé található templomtoronyba fel tudunk menni, ugyanis a befalazott bejáratot valakik részben kibontották. A toronyból, ahonnan több száz éven át naponta többször megszólalt a müezzin, az egész kisvárost egyszerre látni lehet. Nem csak a panoráma különleges innen fentrõl, de a hangulat, melyet a város kelt bennünk, az igazán egyedi.
Ezzel, a romváros nyújtotta egyedi, és a víz alatti abszolút meghatározó élményekkel búcsúzunk Szudántól, miközben pár órával késõbb a gépünk a magasba emelkedik velünk Kairó felé.

Szudán Búvártúra Élménybeszámoló I. rész