Maldív-szigetek búvár túra élményei

Maldív-szigetek, a legkedvesebb búvár helyszínem

Sok évig csak álmodoztam erről a helyről, a fehér tengerparti homokról, pálmafákról, kicsi szigetekről, azúrkék öblökről. Abban az időben csak képeslapokon láthattam ezt a csodát, nem volt internet, nem voltak filmek a televízióban róla. Egy elérhetetlen álomnak tűnt akkor, de az élet fordulatai és az erős szándék meghozza az eredményt és most már szerencsés módon sok éve idejárhatok merülni és rengeteg búvárnak mutathatom meg a szigetek felszíni és víz alatti szépségeit, csodáit.

Már hosszú idő óta nem írtam élménybeszámolót egy túráról sem, talán évek óta, de valahogy most kedvet kaptam hozzá. Talán más a hangulatom, talán másként hatottak az élmények, talán mélyebben, és így kialakult egy szándék bennem, hogy ezt a csodát megmutassam, éreztessem mással is.
Ez valójában nem egy részletes beszámoló, inkább egy átfogó képet nyújtó, élményekkel teletűzdelt ismertető, mely átadhatja az érzést, melyet a Maldív-szigetek nyújtanak egy búvár számára, aki szereti a víz alatti élővilágot és elragadtatással éli át ezeket az élményeket.

A szigetország az Indiai-óceánban, India délnyugati csücskénél található, 26 atollból és 1192 szigetből áll. Ezek közül kb. 200 lakott, további 87 magántulajdonban van és nyaralóhelynek van kialakítva. Egyetlen sziget sem emelkedik ki 2,5 méternél magasabbra a tengerből. Vulkáni lávából kialakult víz alatti hegységekből és ezekre évmilliók alatt feltelepedett korallokból alakultak ki a szigetek.

2004. december 26-án az indiai-óceáni földrengést követő cunami nagy károkat okozott a szigetekben. A legmagasabb árhullám meghaladta a négy métert is, így átsöpört a szigetek felszínén. Sajnos a víz melegedése is gondot okozott, a korallok hőérzékenysége miatt. Többnyire a zátonyok tetején látszik a legszembetűnőbben ez a korallelhalás.
Azonban ez a pusztulás szerencsére nem érintette jelentősen a víz alatti élővilágot, még mindig verhetetlen az élményeket tekintve és éppen emiatt született meg ez a beszámoló is.

Merülés szempontjából a kb. 800 km hosszan, észak-déli irányba elnyúló szigeteket több régióra lehet osztani. Az északi régió, Male-tól északra, a déli régió, mely a szigetek egyenlítőhöz közeli részét érintik és végül a középső rész, mely 3-4 atollt érint Maletól délre. Minden régiónak megvan a maga különlegessége, valamilyenfajta élőlények, melyeknek jellemző élőhelye, de ha a teljes kínálatot szeretnénk látni, ha mindenből szeretnénk ízelítőt kapni, akkor a középső rész tudja ezt leginkább produkálni a tapasztalatok alapján.

A sok év alatt megfigyelhető volt számomra, hogy mennyire nagy hatással vannak az élővilág pillanatnyi gazdagságára a környezeti tényezők, a hold állása, az apály-dagály viszonya, az áramlás iránya, de akár még a napszak is. Egy helyi búvárvezetőnek itt nagyon alkalmasnak, tapasztalnak és informáltnak kell lennie ahhoz, hogy a túrából a legtöbbet lehessen kihozni a környezeti tényezőket figyelembe véve. Egyértelmű megállapítás az, hogy bizonyos mértékig az áramlás erőssége határozza meg az élővilág helyszínen található gazdagságát. Nincs áramlás, szerény látnivaló. Közepes áramlás, gazdag élővilág és látnivaló. Erős áramlás, elképesztően gazdag élővilág. Ez az esetek többségében így van. 
Amit tudni kell Maldívról, hogy szinte midig van áramlás, mivel az atollok széle nagyon csipkézett és a zátonyok között nagy távolságok vannak, így az apály-dagály vízmozgását csak csekély mértékben akadályozza bármi is. Egyértelműen ez a legfőbb ok, ami miatt a Maldív különleges merülési élményeket produkál számunkra.

Az útvonal, mely változatos és talán a legtöbbet, de legalábbis a legváltozatosabb merüléseket és élővilágot ígérheti a Dél-Male atoll, Feledhoo Atoll, Ari atoll és Rasdhoo atoll. Ez az útvonal egy 350-400 km-es túra, melyet egy héthetes túrával is be lehet járni. Az útvonal iránya nagyon meghatározó lehet abból a szempontból, hogy egy folyamatosság legyen benne és egyre ígéretesebb látnivalókat hozzon magával. A legelőnyösebb a nyugati irány választása a déli irány helyett.

Az útvonal során a merülések és látnivalók szempontjából négy különböző régióra lehet osztani a területet. Mind a négy régiónak más és más fajta élőlény, élőlények a különlegességei. Ennek ellenére nagyon oda kell figyelni arra, hogy az útvonalba eső zátonyok és merülő helyek közül melyiket választja a helyi búvár vezető. A tapasztalatom alapján azt láttam, hogy a vezetők a saját gondolataik és ízlésük alapján nem egészen ugyanazokat a zátonyokat preferálják. Nagyjából 20%-ban eltérő helyeket merültünk túráról túrára és minden túrán más volt a helyi vezető. Számomra ebben az volt a jó, hogy kezdtem én is megérteni, megismerni a helyek közötti különbséget, az élővilág változatosságát.

A merülő helyek és előbb említett régiók között még van egy nagy különbség, a látótávolság. Mivel az áramlás többnyire keleti irányból jön, így az atollok közé belélő, keletről érkező víz sokkal jobban átlátható, míg az atoll belsejében található zátonyoknál (thila) attól függően eltérő, hogy milyen a vízmélység és a fenékszerkezet azon a részen, illetve, hogy mennyire erős az áramlás abban a napszakban. Ez a különböző látótávolság nagyon jelentős befolyással van a merülés minőségére és a látott élővilág mennyiségére is.

A nyugatra tartó és előnyösebb útvonal első régiója az Ari atoll északi részét jelenti az atollon belül. A merülő helyek mindegyike egy thila, vagyis a homokos aljzatból kiemelkedő, erősen lejtős, vagy függőleges fallal rendelkező zátony. A formájuk jellemzően ovális, többnyire kezelhetően kisméretűek, esetenként akár körbe is úszhatóak egy merülés alatt. A zátonyok körüli mélység jellemzően 25 méter és ezen a mélységen szoktak kezdődni a merülések is. Az irányt minden esetben az áramlás iránya határozza meg, minden ettől függ. Ez vonatkozik szinte az összes atollon belüli zátonyra, thilára.

A legjellemzőbb látnivalók ebben a régióban a zátonylakó élővilág. Feltűnően sok a hal, melyek hatalmas rajokban vannak jelen zátonytól függően. Gyakran akkora makréla rajok kavarognak a fejünk felett, hogy besötétedik tőlük, mert eltakarják a napfényt. Ezeket a hatalmas rajokat Jack halak vadásszák, és ahogy terelgetik őket, lenyűgöző, sőt egyedi látványt nyújtanak számunkra. Mivel a zátonyok fala tele van nagyobb üregekkel, rengeteg üveghallal találkozunk, bele lehet úszni közéjük és teljesen körbeveszik a búvárt, ha lassan mozgunk, egy hal felhőben találhatja magát az ember. Meghatározó élmény. A zátonyok tövében, a homokban gyakran, szinte merülésenként találunk sting rájákat, melyek egy méteres átmérővel rendelkeznek többnyire. Rengeteg a sügér, ebből kb. húszféle él a zátonyok körül. Gyakori a tűzhal is, melyek nappal a kisebb üregekben vannak behúzódva. Ami feltűnik hamar a búvár számára, hogy rengeteg a muréna. Ebből is számos fajta van, zöldes színű, barnás színű, fehér és a legkülönlegesebb a leopárd színű muréna. A kék csíkos sügér is hatalmas rajokat alkotva van jelen és többnyire egészen közel engedi a búvárokat. Gyakori még a puffer és dobozhalak jelenléte, a papagájhalak, pillangóhalak, angyal és denevérhalak kisebb csoportja. Elég gyakran a belső zátonyoknál is feltűnnek a cápák, nem tömegével, de 2-3 példányt egy-egy merülésnél biztosan láthatunk. A zátonyok tetején a korallok között minden esetben találkozunk a táplálkozó teknősökkel, egy merülésen akár többel is, melyek egészen közel engedik a búvárt magukhoz. A kékbe kitekintve megszokott látvány a különböző méretű tonhalak jelenléte. A szerencsésebbek, akár méternél nagyobbat is láthatnak. Ebben a régióban még roncsmerülésre is van lehetőség, ez esetben levél és békahal lehet még a különleges látnivaló, de a legutóbbi estben szinte minden élőlény jelen volt a roncs körül. A merülések azon része, mely erős áramlással bonyolódik, általában igényli az áramlás kampó használatát. Ebben az esetben csak keveset mozgunk, le vagyunk kampózva a zátonyhoz és gyönyörködünk a látnivalóban. Ha érdemes, arrébb sodródunk, és ismét lekampózunk, majd a végén csak sodródunk és így emelkedünk a felszínre. Minden merülés hasonló ezeknél a zátonyoknál és mégis más, ez adja a különleges szépségét.

A következő régió, mely másfajta látnivalóval kecsegtet bennünket, az atollból a nyugati oldalon kilépő csatornák. Ezek sekélyek és nagyon szélesek. Így az áramlás nem jelentős, de a látótávolság soha nem tökéletes, többnyire közepes, ami 15-20 métert jelent. A csatorna fala nem függőleges, inkább egy domboldalnak számít, és emellett kezdődik meg a merülés, kifelé haladva a nyílt óceán felé. A merülési mélység jellemzően soha nem mélyebb, mint 20 méter és nem is kell mélyebbre menni, mert az oldalban több helyen is tisztító állomások vannak a megfelelő halak jelenléte miatt. Ezért jönnek ide azok az élőlények, melyek a helyszín különlegességét adják, ezek pedig a manták. Az esély a velük való találkozásra legalább 80% ,azaz a legtöbb esetben sikeres. Ha megjelennek, jellemzően nem egy manta van a helyszínen, három-négy is megjelenik egy időben. Furcsa, de olyan érzése van az embernek, hogy a búvárok jelenléte ott tartja őket hosszú ideig. Persze lehet, hogy más az oka, de szinte mindig így érezzük. Számos kört írnak le felettünk, úja és újra elhaladnak a fejünk fellett és gyakran megállnak, hagyják, hogy a buborékok a hasukon terüljenek szét. A merülés a mantákkal nem jár mozgással, amint megjelennek, lehasalunk a fenékre és nem mozgunk. Ekkor ők annyira leereszkednek a fejünk felett, hogy a kezünkkel meg tudnánk érinteni őket, megállnak és a szemüket forgatva néznek bennünket. Ez elképesztő élmény, ennyire testközelből megfigyelni ezt a fenséges élőlényt. Minden mantának a hasa mintázott, ezek többnyire ovális alakú fekete, vagy sötét foltok. Ez a manta ismertető jegye, erről fel lehet ismerni, hogy ugyanaz van felettünk, vagy egy másik példány. Ez a körözés általában 20-30 percig is eltart némely esetben, de van persze olyan is, hogy egy idő után továbbmegy, majd 5-10 perc után jelenik meg ismét. Néhány alkalommal, egymással vannak elfoglalva, megkergetik egymást, de a szerencsések olyat is láthatnak (ez volt legutóbb), hogy két hím vetélkedik egymással a nő manta kegyeiért és próbálják egymást elűzni a közeléből. A legérdekesebb azonban az, amikor vannak velük „bébi” manták is, melyek egészen kicsik a hatalmas, 4 méter fesztávolságú állatok között. Általában a merülést meg kell ismételni közkívánatra a búvárok kérésére. A mantás csatornákból három is van a nyugati részen, ezek közül legalább kettőt érint a túra. A leggyakoribb manta faj, mellyel itt találkozhatunk, az Óriás óceáni manta, aztán a zátony manta és néha látunk rövid úszójú mantát is.

 A követező régió az Ari atoll legdelibb pontja, a reptér sziget külső része, mely egy nagyon széles és sekély korallos zátonyrésszel rendelkezi és majdnem egy kilométer hosszú. Ezen a sekély, nagyjából 8 méteres mélységű részen jelennek meg a cetcápák egész évben a napközbeni órákban. A víz plankton tartalma valamiért itt gazdagabb lehet, vagy pontosan senki sem tudja, hogy mi vonzza ide nap, mint nap ezeket a hatalmas élőlényeket. A leggyakrabban 5-6 méteres példányokat láthatunk, de szerencsés módon találkoztunk már 8 méteres példánnyal is az egyik túrán. A program szerint a hajók oda vissza hajóznak lassú tempóban ezen az egy kilométeres részen és a személyzet figyeli a vizet. A hajók egymásnak segítve felhívják egymást telefonon és jelzik, ha valaki rálel a cetcápára a sekély vízben. Ilyenkor a hajók mind odasietnek és az előre felkészült, sznorkellel rendelkező búvárok beugranak a vízbe, majd az élőlény felett követik a mozgását. Aki ügyesebb, az leúszik több alkalommal is hozzá, miközben ő lomha mozgással, semmitől sem zavartatva magát úszkál a sekély vízben. Egy idő után aztán gondol egyet és lemerül a zátony szélénél nagyobb mélységbe, hogy hamarosan egy másik helyen bukkanjon elő. Akkor előröl kezdődik a program újra. Mikor már feltöltötték az összes palackot, ugyanezen a helyen megkezdődik a merülés abban a reményben, hogy a víz alatt is láthatunk legalább egyet ezekből a hatalmas testű gyönyörű élőlényekből. Eddig egy alkalommal sikerült ezt megvalósítani, de az a példány nagyobb volt eddig bármelyiknél. Ez a találkozás akár fent a sekélyben történik, akár lent, életre szóló élmény minden búvár számára.

A következő régió a sorban a Felidhoo atoll, mely 3 óra hajózásra van keleti irányba. Itt két különlegességre van lehetőség, mely természetesen a túra része minden estben. Az egyik az éjszakai merülés az Alimata Jetty nevű helynél. Ez az Alimata nyaraló sziget és annak is a kicsi méretű kikötője, mely egy hosszú móló, ahol megállnak a vendégeket szállító kishajók. A múltban és talán ma is, innen a mólról a vendégek sok év óta etették, etetik a halakat, este pedig a nagyobb testű élőlényeket, melyek jól láthatóak a felszínről is. Majd a búvárok felfedezték, hogy itt koncentráltabb az élővilág és elkezdtek ideszokni, de ez már sok sok évvel ezelőtt kezdődött. 2015-ig minden egyes búvár vezető készített a merülés előtt egy üres kekszes dobozt, melyet megtöltött a konyhából szeletelt halmaradványokkal és kilyuggatta a dobozt, Így az zárt maradt és csak a nyílásokon szivárgott ki belőle a halnak a leve. Ezt érezték meg az amúgy is a helyszínen, a közelben úszkáló dajkacápák, melyek mennyisége az első pillanatban ámulatba ejti a búvárt. A dajka cápa nem ragadozó, a fenéken található kisméretű rákokat, kagylókat és más fenéklakó élőlényt fogyasztanak. A szájuk is ehhez van kialakítva, sokkal kisebb a ragadozó cápákétól és a viselkedése is jelentősen más. Ez a cápa nem tart távolságot a búvártól, nem viselkedik félénken. Érdeklődő és erősen az az érzése az embernek, hogy hasonlóan viselkedik, mint egy kedves kiskutya. Odajön közel, tolja az orrát és szimatol. A bőre nem sikamlós, hanem érdes és jó megérinteni. Persze nem szabad megérinteni, de van, amikor az áramlás annyira közel hozza, hogy hozzáér az emberhez akaratlanul is.
Ezen a kis területen sok esetben 50-60 dajkacápa is összegyűlik egyszerre egy időben. A fejünk felett felhőben úsznak szorosan egymás mellett, bejönnek közénk és a fenék közelében tesznek köröket, miközben bennünket teljese elbűvölnek a jelenlétükkel, közelségükkel. Manapság nem lehet már levinni dobozban halakat, megtiltotta a hotel, hogy bármit levigyenek a víz alá, mer kezdett szemetes lenni a tenger fenék, ugyanis a vezetők nem hozták a felszínre a kiürült dobozokat.
Most etetés nélküli a merülés és némileg így kevesebb dajkacápa van, de még így is láthatunk a lent töltött idő alatt 30-40 példányt belőlük, csak most nem küzdenek a doboz tartalmáért. Említésre méltó még az is, hogy nem csak a cápák jelennek meg, hanem a hatalmas tüskés ráják is és hasonlóan viselkednek, egészen közel jönnek, nem zavarja őket a búvár jelenléte és a sok lámpa fénye. Amennyi ezekből van, legalább annyi rózsaszín ostor rája is van közöttük. Aztán jönnek a hatalmas jack halak, némelyik majdnem egy méteres. Ebben az élőlény kavalkádban élik meg a búvárok a leghatásosabb maldív élményt a túra során.
Mivel az éjszakát a hajók a sziget közelében töltik, a hajó végénél szinte egész délután és a lámpa fényében egész éjjel van 1-2 hatalmas példány a dajkacápákból. Ez ott tartja a vendégeket a hátsó dekken órákon át és figyelik a viselkedésük.

A látnivalók szempontjából az utolsó része a túrának két atollt is érint, az előbb említett Felidhoo atollt és a Dél-Male atollt. Mindkét helyen ugyanaz a népszerű program, a csatorna merülés. Minden esetben az atollok keleti oldala érintett, ott ahol a zátony széle megszakad és az áramló víz be tud hatolni az atoll belsejébe. A víz az évmilliók alatt lekoptatta ezeket a részeket és a folyómederhez hasonló csatornát hozott létre, mely mélysége jellemzően 30 méter körül van egészen kint a szélénél és befelé sekélyedik. Esetenként a csatorna szélesség 40-50 méter, máshol kicsit szélesebb. Az áramló víz itt talál utat magának nyugat felé, emiatt ebben a csatornában rendkívüli erősségű az áramlás jellemzően. A csatorna bejáratánál, koncentrálódik az élővilág, illetve a táplálék és szinte mindig nagyon sok cápa van jelen. Ezek a merülések tehát elsősorban a cápákról szólnak. Összesen ötféle cápafajt láthatunk, de nem egyenlő arányban. A leggyakoribb a fehér úszójú zátonycápa, mely nem túl nagytestű, jellemzően 1 - 1.4 méter hosszú és ez a fajta jön legközelebb hozzánk, valamiért kisebb a félelem érzete. Aztán sok van még szürke zátonycápából, ezek mérete változó, vannak kisebb, egy méteres példányok és vannak 2 - 2.5 méteres méretűek. Továbbá vannak ezüst úszójú cápák is hasonló méretben, néha selyemcápák és citrom cápák is. Egy jobb merülésnél, mikor ideális az áramlás, akár 20-30 példányt is láthatunk egyszerre a látómezőnkben, mert a látótávolság szinte mindig nagyon jó. 30-40 métert el lehet látni, így az élmény is ezzel arányos. Annak ellenére, hogy cápából van a legtöbb, elég gyakran megjelennek a sas ráják, néha egye-egy példány, de többnyire rajban, szinte kötelékben és nagyon különleges élményt nyújtanak.
Maga a csatorna merülés egy egészen másfajta merülési szerkezet, mint amihez a búvárok szoktak. Ennél a merülésnél a hajó kint a nyílt óceán felöli oldalon dob ki bennünket, és míg lesüllyedünk, közelebb úszunk az atoll külső falához, tartjuk a 25 méteres mélységet és sodródunk az áramlással a csatorna bejárata felé. Mikor elérjük a szélét, ügyesen leakasztjuk a kampónkat a fenékre és elhelyezkedünk. Ha az áramlás lehetővé teszi, beljebb araszolunk a kampóval a csatorna belsőbb részére és egészen a párkányon egymás mellett kampózunk le. Az áramlás a kilélegzett buborékokat vízszintesen viszi el és a víz mozgatja a szánkban a reduktort. Ne de ez kit is érdekel, mikor előttünk mindenhol a legszebb cápa példányok úsznak fel és alá. A merülés egész fenékidejét itt töltjük, nem mozdulunk, csak nézünk. Éppen mielőtt lejár a no deco idő, kiakasztjuk a kampót és száguldunk befelé az atollba az áramlással, miközben lassan emelkedünk. Az egész merülés különleges élménnyel jár, mivel annyira más, mint a megszokott.

Az egyetlen atoll, amit eddig nem említettem, a Rasdhoo atoll, de ebben a legkisebb maldív atollban csak akkor merülünk, ha az útvonalat fordítva merüljük. Először a csatornák és a végén a thilák. Akkor esik útba leginkább és valójában egyetlen merülő hely van, amit a vezetők használnak. Itt mindig erős az áramlás így a kékben kezdünk szintén és figyeljük a pöröly cápák jelenlétét. Ez távol és közel az egyetlen olyan hely, ahol esély van pörölyt látni. Aztán a fal mellé húzódunk es kampózva haladunk egy víz alatti hegygerincen. Mögötte egy homokos aljú természetes medence van, kívül pedig sok sok cápa. A merülés vége felé, besodródunk az atoll homokos része fölé és ahogy feljebb emelkedünk, szinte minden estben láthatunk hatalmas barrakuda rajt, mely az áramlásban mozdulatlanul áll, vagy éppen köröket tesznek a fejünk felett.

Maldív-szigetek. Ez után a túra után már nem a képeslapok egy pálmafás homokpadjai jutnak eszünkbe, hanem az a tengernyi víz alatti élmény, amelyben részünk volt az egy hét során. Hetek telnek el otthon a túra után, mire minden élményt feldolgoz az ember agya és beraktároz a megfelelő helyre. A kényszer, hogy megmutasd a képeidet, videóidat az összes ismerősödnek nagyon erős lesz benned heteken át és magad is megnézed őket újra és újra. Aztán fél év után jellemzően elkezdesz vágyakozni újra az élmények után és mérlegelsz, hogy hogyan juthatsz el ismét erre a különleges helyszínre, hogy újra a valóságban élhesd át ismét azokat az élményeket, melyeket csak a Maldív-szigetek tudnak nyújtani.

Malmos Attila  

2017 január

A cikkhez kapcsolódó képek

A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Ebben a témában talál még 31 cikket: Beszámolók